Hírlevél

Pezsgő percekhez

H1 Systems: Haladjunk együtt, lépéselőnyben!

HALADJUNK EGYÜTT, LÉPÉSELŐNYBEN!

Az integrált employer branding stratégia célja:
A H1 Systems-szel való közös munkánk kezdetén vezetőkkel való interjúkon keresztül megvizsgáltuk a “business case-t”. Hamar kiderült, hogy a kkv szektor egy meghatározó szereplőjével van dolgunk, azon belül is egy olyan szegmensben működő vállalattal, ami jelentős felfelé ívelést mutat az elmúlt pár évben. Az adatközpontok, biztonságtechnikai megoldások, valamint épület- és járműfóliázás világában találtuk magunkat, körbevéve rengeteg intelligens, tettre kész mérnökkel, technikussal és támogató szerepet betöltő kollégával.

A szektor bővülésével párhuzamosan 2019-ben a H1 Systems is a bővülést, a haladást tűzte ki vállalati céljaként. A célok között főleg üzleti eredményeket fogalmaztak meg, de a pénzügyi sikerek mellett egy boldog vállalat megalkotását is zászlajára tűzte a management.
A személyes célok elérését, szakmai hitelesség növelését egyéni szinten is fontosnak és fejleszthetőnek látták.

Az üzleti célok eléréséhez, az egyéni, személyes karrier és szakmai hitelesség növeléséhez hamar láttuk, hogy a HR és Marketing területek céljainak összeegyeztetésére lesz szükség. Mivel a cég profiljából adódóan “láthatatlan munkát” végez, sok titkos projekttel rendelkezik, a brand ismertségének növelése is megfogalmazódott célként.

Céljaink tehát:

  • az üzleti célok elérésének támogatása az employer branding stratégiával
  • egyéni szakmai hitelesség növelése – belső, szakmai magabiztosság kialakítása a kollégákban
  • kollégák részéről elérni, hogy aktívan tegyenek az előrehaladásért
  • sales funkciók támogatása a kollégák bevonásán keresztül
  • belső- és külső kommunikáció aktív támogatása, terepen és központban dolgozó kollégák közelítése és elismerése
  • HR és Marketing aktivitások összehangolása
  • a H1 Systems családiasságának kihangosítása
  • a H1 Systems ismertségének növelése a piacon szakmai szempontból
  • Partner: H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft.
  • Szektor: mérnöki szolgáltatások
  • Magyar piaci jelenlét: 27 éve
  • Nemzetiség: Magyar
  • Létszám: 80+
  • Lokáció: A cég országszerte végzi projektjeit, budapesti központtal rendelkezik
  • Projekt időtartama: 2019 augusztus – folyamatban

2019 szeptember
A business case feltérképezését követően megvizsgáltuk a szervezetben lévő állapotokat szervezeti kérdőívünk segítségével. Az eredmények alapján meghatároztuk a H1 Systems munkáltatói értékígéretét és integrált employer branding stratégiáját a Move Programot, amelyben vezetői szponzorokat határoztunk meg minden fókuszterülethez.

A HR és Marketing terület összehangolására már szép példa maga az EVP, amely összeillik a cég szlogenjével is.

A megalkotott program remekül illeszkedett a vállalati stratégiába, a Modern H1 Programba. Megkezdtük a külső kommunikáció aktív előkészítését, tervezését, strukturálását (Facebook és Linkedin felületek). Elindítottuk az első szakmai Storytelling Day szervezését.

2019 október

Elindítottuk a strukturált külső kommunikációt, amelyben a kollégák elismerése, szakmai hitelességük, valamint a H1 Systems brand ismertségének növelése volt a célunk. Megrendezésre került több mint 30 kollégával az első H1 Systems Storytelling Day, ahol a kollégák szakmai történeteiket mesélték el, és gyakorolhatták, hogyan járulhatnak hozzá egyéni sikereik elmesélésével a cég sikereihez.

A Storytelling Day-en több ambassador is kiválasztásra került, akik szakmai történetüket munkáltatói márka videókon keresztül is elmesélték. Célunk az volt, hogy – mivel projektjeik többnyire titkosak – érzékeltessük, mi történne, ha az adott kolléga nem a H1 Systems szakemberei közé tartozna, illetve elmondjuk, mi az ő háttere, ezzel is közelebb hozva a jelölteket az egyelőre kevésbé ismert céghez. A Storytelling Day-t portré fotózással összekötve megkezdtük a szakmai névjegy portrék elkészítését, amelyet külső kommunikációban használunk és amely a kollégák szakmai hitelességét hivatott növelni. Ezt kiegészítve a szakemberek véleményét kihangosítva megalkottuk a “Szakmai Egypercesek” műfaját, amelyben a kollégák szakmai véleményét hangosítjuk ki egy-egy témában.

2019 november

Elindítottuk az Employer Branding Management Outsourced szolgáltatásunkat a H1 Systems Budafoki úti irodájában. Kollégánk hetente egy teljes napot eltöltve a vállalatnál még jobban belehelyezkedhetett a szervezeti kultúrába és légkörbe, a működés részévé vált. Ezáltal a jóváhagyási folyamatok lerövidültek, a belső kommunikációt a helyszínről kezdtük támogatni, a stakeholder meetingek gyakrabban és személyesen történhettek meg. A MOVE Program részeként elindítottuk a belső hírlevelet, amely témájában és rendszerességében is a H1-es igényekre reagál.

2019 december

A H1 Systems családiasságának, gyerekbarát jellegének hangsúlyozására újabb munkáltatói márka videót forgattunk, a H1-es kollégák gyermekeivel.

A management bevonásával közösen elindítottuk a H1 Systems Bástya Vándorkupa díját, ami a kollégák elismerésének céljával jött létre. Emellett lezajlottak az Év Embere jelölések is, amely során a kollégák egymást szakmai eredményeik, hozzáállásuk alapján értékelhették. 20 jelölt közül 4 díjat adott át a management, emellett jubiláló kollégákat is elismertek.

2020 január – február

A H1 Systems sales céljait támogatva a belső fókusz után 2020-ban nagyobb hangsúlyt helyeztünk a versenytársak employer brand kommunikációjának vizsgálatára, ezáltal benchmarkokat gyűjtve a piacról. Célunk volt, hogy a H1-nél minden versenytársnál nagyobb fókusz legyen a kollégák szakmaiságának hangsúlyozásán, valamint hogy minél több potenciális ügyfelet érhessünk el kommunikációnkkal. Marketfizz kutatásunkban összesen 9 versenytárs kommunikációját világítottuk át és pontoztuk 3 területre kiterjedő skálánkon. Az eredmények alapján vizsgáltuk felül saját kommunikációnkat is.

2020 március

A COVID-19 megjelenése a H1 Systems Employer Branding stratégiáját, a MOVE Programot sem hagyta érintetlenül. A stratégiánkat át kellett alakítanunk, és a helyzetre kellett szabnunk, azonban a szakmai vezetők döntései alapján az employer branding stratégiánkat költségcsökkentésekkel nem sújtották. A stratégiánkat sokkal erősebben fókuszáltuk a belső kommunikációra és a kollégák összetartására: Facebook csoportot hoztunk létre a H1 Systems kollégáinak és egyben családtagjaiknak is, ahol az őket érintő információkat meg tudtuk osztani, illetve tanácsokkal is támogattuk egymást. A H1 Systems belső intézkedései nagyon meghatározóak és rendkívül hasznosak voltak a kollégák számára, azonban annak érdekében, hogy minden információ elérhető legyen a számukra, belső kommunikációs kampánnyal is megtámogattuk az intézkedéseket.

A vezetők döntéseit folyamatosan támogattuk átlátható, arculathoz illeszkedő belső kommunikációs anyagokkal, hírlevelekkel.

A COVID egyik legfontosabb tanulsága a vezetők számára az volt, hogy lehetőleg minden kollégát aktívan kell bevonnunk akár a sales és a marketing folyamatokba is – minden eddiginél inkább – és hogy minden eddiginél jobban kell az employer brandingnek, a HR-nek, sales-nek és marketingnek együttműködnie.

A legjobb példa erre két animációs videónk két témában: a H1 Systems családiasságát és a biztonsági intézkedéseket bemutató, valamint a H1 Systems innovatív megoldásait bemutató videónk.

Emellett a márciusban kezdődő megváltozott helyzetben sokkal nagyobb hangsúlyt helyeztünk a referenciamunkák kialakítására is. Az esettanulmányokon és projekteken keresztül bemutatjuk azokat a területeket, amelyekben a H1-es kollégák kiemelkedőek, és amelyek más potenciális ügyfelek számára is érdekesek lehetnek. Ezzel tovább támogatva a cég marketing és sales céljait.

A stratégia alapján a legfontosabb konklúzió, hogy a jövőben akkor maradhatnak az employer branding projektek sikeresek, amennyiben valódi integrált szemléletet mutatnak majd. Az employer brandingért felelős kollégák képesek lesznek együttműködni más társterületekkel és nem kizárólag a HR KPI-okat fogják tudni támogatni (pl. jelöltek, felvett kollégák száma) hanem az üzleti, sales célokat is. 2020-ban a H1 Systems-szel közös projektünk folytatódik.

Dolgozzunk együtt

Tartalomjegyzék

Vedd fel velünk a kapcsolatot, és pezsdítsük fel együtt munkáltatói márkád!

Munkaerő megtartás

3. képzési nap – KELTSD ÉLETRE!

Employer branding kivitelezése a gyakorlatban: bizonyítottan bevált módszerek, amivel megsokszorozod a saját forrásból betöltött pozíciók számát

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer branding kivitelezési és erőforrás terv, mérési rendszer és riport struktúra sablon
  2. Toborzási & belső kommunikáció & tartalomfejlesztés checklist
  3. Jelöltélmény központú álláshirdetés és karrier oldal drótváz, tartalomstruktúra sablon
  4. Útmutató a karrier oldal látogatók forrásainak monitorozásához
  5. Social employer branding tartalom terv sablon
  6. Útmutató social toborzási kampány menedzsmenthez
  7. Employer Brand Akadémia Best Practice Gyűjtemény

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.

2. képzési nap – VALÓSÍTSD MEG!

Perszonalizált jelölt- és munkavállalói élmény fejlesztése: munkáltatói értékígéret és employer brand bevezetése

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer Branding kutatás szempontrendszer checklist
  2. Jelölt, – és munkavállalói élménytérkép sablon 40 élménypont mentén
  3. Optimalizált EVP szerinti munkáltatói márka tartalom checklist
  4. Employer Brand Ambassador Program ckecklist

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.

1. képzési nap – VÁGJ BELE!

Employer branding alapkövek: Integrált Employer Branding Stratégia és mérhetően eredményes munkáltatói márka építése

Azonnal felhasználható Employer Branding Eszköztár

  1. Employer Branding Szótár és Zsebkönyv
  2. Üzleti igény felmérés és belső érintetti térkép sablon
  3. Employer Branding HR Audit checklist
  4. Munkaerőpiaci versenytársi térkép checklist
  5. Employer Branding KPI lista

Utókövetés

Gyakorlatba ültetést érdekes feladatokkal fogjuk ösztönözni és segíteni.

  • A képzési napok közötti egy hónapot a résztvevők az Employer Brand Akadémia során megszerzett tudásuk és az Employer Branding eszköztár azonnali felhasználásával, az ezt támogató házifeladatok elvégzésével töltik.
  • A házi feladatok eredményeiről az akadémisták öt dia terjedelmű prezentációt és mini videót készítenek.