Hozzátartozóknak

„Az élet minősége és maga az élet nem elválaszthatók egymástól. A palliáció igenis életmentés. Nővérem több fronton harcol, és a palliatív terápia abban segítette őt, hogy az egyik fronton győzedelmeskedni tudjon, ami által több energiája maradt a kemoterápiás harcra. A nővérem mindennapi élete gyökeresen megváltozott.”

T. Etelka

Egyik páciensünk hozzátartozójának szavai ezek. A családtagé, aki végig kíséri a beteget annak küzdelmén, támogatást nyújt, aggódik, segít, ha tud. Meghallgat, amikor arra van szükség, tanácsot ad, ha kérik. Elkísér, megvár, felsegít, betakar.

A súlyos betegség vagy a hozzá kapcsolódó tünetek megállapítása azonnal számtalan kérdést vet fel a páciensben, aggodalommal tölti el a hozzátartozókat. Így van ez a mellűri folyadékgyülemmel, ascitessel küzdő betegek esetében is. A beteget nyugtalanítják súlyos panaszai, a légzési nehezítettség, a fájdalom, a folytonos émelygés, a fizikai korlátok. Az érintett betegnek nemcsak a fizikai tünetekkel, hanem a lelki teherrel is meg kell küzdeni. Bizonytalanságában fél elhagyni otthonát, tartva attól, hogy tünetei felerősödnek. Nem szívesen mozdul ki a hasvíz következtében megváltozott külseje miatt sem.
A hozzátartozó segíteni szeretne, és az idő múlásával – a szűnni nem akaró panaszokat látván – egyre tehetetlenebbnek érzi magát.

ewicare medical center - budapesten
Szolgáltatás Ár
Elektronikus, szükség esetén online konzultáció:
20.000 Ft
Előzetes konzultáció + ultrahang vizsgálat:
35.000 Ft
Ultrahang vizsgálat:
20.000 Ft
Hascsapolás:
70.000 Ft/ alkalom
Mellkascsapolás:
80.000 Ft/ alkalom
Patológiai vizsgálat:
9.000 Ft/ alkalom
Immunológiai vizsgálat reakciónként:
7.000 Ft
Tartós katéter beültetés és a hozzá kapcsolódó gondozás – csomagárak

BASIC

A PleurX™ tartós katéter implantálása az ewiCare rendelőben történik. Ezt követően szakasszisztens kollégánk betanítja a pácienst a tartós katéter-rendszer otthoni használatára, hasűri-, ill. mellűri folyadékgyülemének lecsapolására, annak lépéseire, különös tekintettel a fertőtlenítési szabályokra. Ezzel egy időben elvégzi az első folyadék-lecsapolást. A további lecsapolásokat a páciens otthonában önállóan végzi, az ehhez szükséges fogyóanyagokkal folyamatosan ellátjuk. A páciens köteles – telefonon vagy e-mailben – állapotáról, a lecsapolt folyadék mennyiségről rendszeresen jelentést tenni a rendelőnk felé. Pácienseink egyészségügyi panaszukkal bármikor fordulhatnak rendelőnkhöz, biztosítjuk számukra a szükséges kontrollvizsgálatokat.

Ezeken a díjakon felül nem számolunk fel további díjakat, ez a katéter használatával kapcsolatban felmerülő összes költsége.
975.000 Ft

MEDIUM

A Basic csomagon felüli szolgáltatásaink:

- Betegszállítás költsége - Hotel szolgáltatás 1 éjszakára. - Kiegészítő képzés a páciens otthonában egy alkalommal.

PREMIUM

A Basic csomagon felüli szolgáltatásaink:


- Lecsapolások elvégzése minden alkalommal a páciens otthonában.


Tartós katéter explantáció
100.000 Ft

Otthoni kezelés a jobb életminőségért

Sokan nem is tudják, hogy a hospice szellemiségében fontos a betegek komplex gondozása mellett a családok, hozzátartozók támogatása is. A hospice koncepciójába illeszkedik az a – kizárólag az ewiCare rendelőben elérhető – palliatív terápia, melynek köszönhetően a beteg saját otthonában kap segítséget a felgyülemlett folyadék leszívásához. A szervezet számára kevésbé megterhelő, minimálisan invazív eljárás keretén belül kerül beültetésre a páciens has- ill. mellüregébe a tartós-katéter, amely a panaszok azonnali enyhítésével járul hozzá, hogy a beteg közérzete, életminősége javulhasson. Beültetés után már nem az egészségügyi szakember végzi el rendszeresen a folyadék leszívását kórházi körülmények között, hanem egy szeretett családtag segédkezik a műveletnél. A jelenlétük és a megszokott otthoni környezet érzelmileg fontos támaszt jelenthet ebben a nehéz időszakban.

Miért a tartós katéter?

Az ascites és mellűri folyadékgyülem számos betegséget kísérhetnek, és olyan kellemetlen panaszokat okozhatnak, mint nehézlégzés, fulladás, hányinger, vagy étvágytalanság. Minél több a folyadék a tüdőben vagy a hasüregben, a tünetek annál erősebben jelentkeznek és ilyenkor a legkisebb fizikai mozgás is szinte lehetetlenné válik. Mivel az ascites és a mellűri folyadékgyülem újra termelődik, így a tünetek enyhítése csak ideiglenesen oldható meg. E súlyos tünetek egyetlen kórházban elérhető kezelési formája eddig az ismételt has- ill. mellkascsapolás volt.

A rendszeres beavatkozások miatti kórházi tartózkodás megterhelést jelent a páciensek számára. Az utazást sok esetben valamelyik kísérőtünet nehezíti, nem beszélve a fertőzésveszélyről a jelenlegi járványhelyzetben. Terápiánkkal viszont ki sem kell mozdulnia otthonából a páciensnek. A műtét után, a betanítás során minden információt megkap, ami biztonságossá teszi az otthoni folyadék-lecsapolást számára.

„Meggyőződésem, hogy nekünk nemcsak a melléktünetek enyhítésében, hanem az alapbetegség elleni harcban is komoly és egyedüli segítséget adott a mellűri tartós katéter implantáció. Ugyan még nem vagyunk túl a harcon, folyik a kemoterápia, mégis azt gondolom, nagyon szerencsések vagyunk, hogy rátaláltunk erre a megoldásra.”

Hogyan hat a mindennapokra ez a terápia?

„Tudom, hogy a tartós mellűri katéter implantáció palliatív kezelési forma, azaz hivatalosan, orvosi szempontból az alapbetegséget nem gyógyítja, én mégis úgy élem meg, hogy a nővérem javuló állapota mögött a kemoterápia és a tartós mellűri katéter közösen állnak.”

A terápia kiemelkedő hozadéka látni szerettünket, hogy jobban van. Az alapbetegség kezelései, az abból fakadó fájdalom önmagukban elég küzdelmet jelentenek a betegnek. A visszatérő folyadékgyülemek tartós katéterrel történő kezelése komoly terhet vesz le a páciens és hozzátartozói válláról, jelentős életminőség-javulást eredményez.

Kizárólag az ewiCare rendelőben elérhető terápia

Habár évekkel ezelőtt indult eljárás Magyarországon arra, hogy a terápia elérhető legyen állami intézményekben minden beteg számára, a folyadékgyülemek tartós katéterrel történő, otthoni kezelését jelenleg nem támogatja a magyar társadalombiztosítás, a terápia kizárólag magánrendelőnkben érhető el, magán finanszírozásban.

„ …meglepődtem, hogy ez az eljárás milyen alaposan dokumentált, bevett kezelési forma a világon, amit más országok központilag finanszíroznak. Innen nézve mi magyarok, egyelőre hátrányos helyzetben vagyunk, mert ezt a palliatív kezelési módot nem támogatja az egészségügy, ami szerintem érzéketlenségre vall és változtatni kellene ezen” -mondja egyik páciensünk hozzátartozója, Sz. Erzsébet.

„ A tartós katéter beültetése nem olcsó, még akkor sem, ha tulajdonképpen korlátlan ideig biztosítja az ewiCare a működtetését: a folyamatos eszközellátás és a későbbi konzultációs díjak is benne vannak a díjban. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy így is köszönetet kell mondanunk azért, hogy ez a magánklinika behozta Magyarországra ezt az alig ismert, de „megfizethetetlen” megoldást. Olyan pluszt ad az ember életéhez, amit csak az érthet meg, aki ebbe a kiszolgáltatott és veszélyes helyzetbe kerül. Azt gondolom, mi nagyon szerencsések voltunk, hogy még azelőtt megtaláltuk ezt a lehetőséget, mielőtt az ascites súlyosabb tünetei jelentkeztek volna. Nem is merek rágondolni, milyen lehet hetente kórházba járni a szúrások miatt. ”

Missziónk, hogy az érintett betegcsoportot teljesebb élethez segítsük.

Szolgáltatásunk bemutatása

Első lépések: előzetes konzultáció

A beavatkozás előtt pácienseinknek nélkülözhetetlen egy előzetes konzultáción részt venniük. A kivizsgálás szerves része a beteg általános állapotának felmérése, ezen kívül a műtéti szövődmények kockázatának lehetőségét is alapos vizsgálattal tudjuk minimalizálni. Ennek egyik feltétele egy friss laboratóriumi lelet ellenőrzése. Az előzetes konzultáció további részét képezi az általános ultrahang vizsgálat. Sikeres kivizsgálást követően akár azonnal elvégezhető a tartós katéter beültetése. A beavatkozást megelőzően a katéter beültetést végző szakorvos kollégánk minden esetben részletes tájékoztatást ad pácienseinknek a műtét lépéseiről ill. a kezelés esetleges kockázatairól, és mindig rendelkezésre áll kérdéseik megválaszolására.

A beavatkozás

A katéter műtéti úton történő beültetésével a panaszok azonnali enyhülését tapasztalják a páciensek. A beavatkozást követően a betegeinknek néhány órás megfigyelésre maradniuk kell rendelőnkben. A pihenőszobában eltöltött idő alatt a katéter otthoni, helyes használatával ismerkednek meg, különös tekintettel a higiénés szempontokra. Az otthoni lecsapolás lépései könnyen elsajátíthatók. 1997 óta több mint 300 000 esetben alkalmazták sikerrel az eljárást a világ számos országában, melynek köszönhetően a betegek otthon tudják folyadékgyülem okozta panaszaikat enyhíteni. A műtétet követően a páciens megismeri a katéterrendszer elemeit és maga is képessé válik a folyadékgyülem lecsapolására otthoni környezetben. Javasoljuk betegeinknek, hogy hozzátartozójuk kísérje el őket a beavatkozásra, így többen megtanulhatják az otthoni használat lépéseit, és később otthon segítséget tudnak nyújtani a betegnek.

ewicare medical center - fokuszban a paciens

Oktatás

Szintén a megfigyelési időszakban mutatjuk be részletesen az otthoni használathoz szükséges szettek tartalmát, a steril körülmények fenntartásának részleteit, a kötözés lépéseit. A katétert minden egyes csapolást követően új kötéssel kell rögzíteni, A kötszer fedi a katétert, a ruházat alatt észrevétlen marad, és nem hátráltatja a beteget a mindennapi tevékenységeiben. Távozás előtt betegeinket ellátjuk steril fogyóanyagokkal, illetve ismertetjük velük a későbbi kapcsolattartás menetét.

Ellátás a fogyóanyagokkal

Páciensünknek szigorúan adminisztrálnia kell a lecsapolások minden alkalmával. Fel kell jegyeznie a folyadék-leeresztés dátumát, a lecsapolt mennyiséget, illetve minden, a szokásostól eltérő körülményt. Mielőtt szettjei elfogynának, rendelőnket kell értesítenie, így el tudjuk látni további fogyóanyagokkal. Kollégáink minden alkalommal részletes tájékoztatást fognak kérni a korábbi csapolásokról. Mivel a lecsapoláshoz szükséges szett nem kapható a gyógyszertárakban vagy az egészségügyi központokban, kérjük, közvetlenül minket értesítsen. Az otthoni szetteket postán juttatjuk el a pácienshez, de személyesen is átvehető rendelőnkben.

Kontrollvizsgálat

Az általunk nyújtott terápia célja, hogy minimálisra csökkentse az orvos és beteg közötti találkozások számát. Pácienseink számára egyetlen kötelező kontrollvizsgálatot írunk elő, amire 2-3 héttel a műtét után kerül sor. Ez alkalommal ellenőrzi a beültetést végző orvos a sebeket, eltávolítja a varratot. Ezt követően kizárólag panasz esetén van szükség kontrollvizsgálatra.
ewicare medical center - felepules

Fókuszban a páciens

A hozzánk forduló páciens hathatós segítséget kap, minimálisra csökken a kockázatot jelentő beavatkozások száma. Mobilitása megnő, otthoni, biztonságot nyújtó környezetben történő kezelése pozitív hatással van közérzetére, és az egyéb terápiákra is jobban reagál. Tüneteit azonnal meg tudja szüntetni, életminősége lényegesen javul. Missziónk, hogy az érintett betegcsoportot teljesebb élethez segítsük.

A 2020-as év a világ minden országában a COVID-19 járványról és következményeiről szólt. Ahogy sok más területen, az egészségügyben is alkalmazkodtunk az aktuális helyzet kihívásaihoz. Egy betegség jelentkezésekor a kórházi tartózkodás helyett más kezelési alternatívák is rendelkezésünkre állnak a gyógyulás, illetve állapotjavulás érdekében. Szeretteink védelme mindannyiunk számára fontos, különösen akkor, amikor közel már az elbúcsúzás pillanata. Az együtt töltött idő, amit a súlyos beteg kínzó panaszaitól mentesen tud eltölteni felbecsülhetetlenül értékes mindenkinek. Ehhez kínálunk segítséget mi is tartós-katéter terápiánkkal, a hospice ellátás részeként.

ewicare medical center - budapesten

Töltse ki kérdőívünket! Nézzük meg együtt, hogy milyen terápia ajánlott tünetei kezelésére!

Tudta, hogy a visszatérő hasi- és mellkasi folyadékgyülem tartós katéterrel történő kezelése közel 30 éves múltra tekint vissza, és a nyugat európai országokban, illetve tengerentúlon széles körben elfogadott, első vonalban alkalmazott terápia?

    Tudta, hogy jelenleg az állami egészségügyi ellátásban Magyarországon kizárólag egyszeri hasi csapolásokkal tudják az ascites panaszait enyhíteni?

    A visszatérő folyadékgyülem hátterében számos alapbetegség állhat. A folyadékgyülem nem betegség, hanem tünet, valamilyen előrehaladott állapotú alapbetegség eredménye.

    Tudta? Az egyszeri has- ill mellkascsapolások minden alkalommal invazív beavatkozást jelentenek, melyek kockázattal járnak. A hascsapolás a hasfal átszúrásával fertőzési, ill. vérzési kockázatot hordoz.

    Nagyon sokat jelent számunkra, hogy betegeink nyitottak, és sokan hajlandók nekünk mesélni saját történetükről, tapasztalataikról.

    Tudta? A tartós katéter egy vékony, puha szilikoncső, amely kötszerrel fedve a ruha alatt észrevétlen marad. Amikor tünetei felerősödnek, pár perc alatt tudja a felgyűlt folyadékot saját otthonában, kényelmes körülmények között lebocsájtani. A művelet nem igényel többet 10 percnél, ezt követően - új kötéssel rögzítve a katétert – tudja mindennapi tevékenységeit folytatni.